Az Imádság Háza 1991-ben kezdte meg a könyvkiadói tevékenységét, amikor még Betlehem Kulturális Egyesület néven kiadtuk Bill Subritzky, „Szabadulás a démonoktól” című könyvét. A rendszerváltás után bombaként robbant a karizmatikus keresztények körében ez a hiánypótló írás.
Bill szolgálatát személyesen is megtapasztalhattuk az Ellel Ministries Kongresszusi Központban megrendezett konferenciáján.
A következő évben jött ki „A Szent Lélek ajándékainak elnyerése” című, ugyancsak Bill Subritzky által írt könyv, ami szintén nagy siker lett.
Ezek után pár év szünet következett, majd 1995-ben „Három prófécia” címmel publikáltuk egy füzetet, amit a Derek Prince Ministries adott ki az USA-ban.
Az igazi áttörés azonban 1997-ben következett be, amikor Rick Joyner, „Krisztus Ítélészőke előtt” című írását publikáltuk, ami a magyarul megjelenő prófétai irodalom egyik alapműve lett! Ez a kiadványunk széles körben elterjedt és megalapozta könykiadói tevékenységünket. Itt már Reményég Ajtaja Alapítvány néven szerepeltünk, amit később Imádság Háza Alapítványra változtattunk, hiszen a gyülekezetünk ezt a nevet viselte már régóta. Azóta kiadtuk Rick Joyner és Anna Rountree több könyvét is, E.W. Kenyon három nagyszerű kötetét is megtaláltod nálunk. Derek Prince: A történelem formálása ima és böjt által c. írása is egy alapmű. Erős Tibor: FelFelé (dicsőítés és keresztény könnyűzene) című kötete a mai modern dicsőítő könnyűzene kialakulásáról és ismert hazai dicsőítésvezetők elhívásáról, életútjáról szól. Frank Viola: A gyülekezet újragondolása című műve a házigyülekezetek bibliai alapját és működését ismerteti, valamint én is írtam könyvet a 24 órás dicsőítésről és a teljes idejű szolgálatról, ezeket is szívből ajánlom.
Megvásárolható könyveink mellett megtalálod oldalunkon online könyveinket is, melyeket ingyenesen publikálunk. Ha áldást jelentenek számodra, hálásak vagyunk, ha támogatod anyagilag alapítványunkat, hogy ezután is további értékes üzeneteket tudjunk közreadni.
„…Azután könyveket nyitottak ki… Azután kinyitottak egy másik könyvet is, az Élet Könyvét.” Jelenések 20, 12
Prazsák László
A megrendelt könyveket Foxposttal vagy postán maradó csomagként juttatjuk el számodra 1500 Ft-ért, vagy ha házhoz kéred, akkor MPL-lel 2500 Ft-ért. A szállításhoz kérlek, add meg adataidat, melyeket bizalmasan kezelünk. Ha kérdésed van, írj nekünk az imadsaghaza@gmail.com címre.