Márk 11, 24
3.000,00 Ft
2023. Imádság Háza Alapítvány
Stúdió felvétel – Prazsák László, Dobosy Géda, Prazsák Csilla
L&M Stúdió – Szakály Mátyás, Szakály László
Ezen a lemezen régen megírt és új dalok is szerepelnek, amelyek bibliai alaptémákat dolgoznak fel, mint pl. az odaszánás és hit, az Úrra való várakozás és imádat, a szövetség és a magvető példázata, a bűnbocsánat és a gyógyulás. A dalok között van egy rendhagyó ének, amelynek szövege Dávid királytól ihletett, aki gyászdalt írt Saul és barátja, Jonatán halála után. Nagy örömömre szolgált, hogy feldolgozhattam Joel Chernoff (LAMB Zenekar) híres dalát, mely a magyar szabadkeresztény ébredésben többször is elhangzott, ezen kívül Kerekes Ernő énekét az Ézsaiás 53-ról. Hálás vagyok Erős Tibornak, aki megkért, hogy énekeljem el a dalait a Nyári Dicsőítő Iskola dalválogatójára. Az énekek nagyon megtetszettek, és így kerültek fel erre a lemezre. A címadó dal a hit működéséről tanít, és amikor megírtam, azt mondtam magamban, hogy ez egy gyerekdal, egy tanító költemény. Más énekek is ebbe a kategóriába tartoznak ezen az anyagon, így remélem, hogy a fiatalabb generáció is szívesen fogja hallgatni.
CD: Márk 11, 24 – Szikrázó napfény – Várok az Úrra – Szólj Uram – Jöjj el Uram – Az Úr – Szeresd az Urat – Saul és Jonatán – Ároni áldás – Jézus Messiás – Felnőtt, mint egy


Értékelések
Még nincsenek értékelések.